Skip to main content

2023. február 11-én újra megrendezésre került a Regnum Bál. Juhéé! 🙂

Bár e sorok szerzője bölcsész, mégis – vagy tán épp ezért – jól tudja, hogy a sok (mellé)beszélés után/előtt/helyett végül mindig a számok döntenek. Nézzük tehát a számokat. A IV. Regnum Bál facebook-eseménynél az alábbi vendéglista fogad bennünket: 161 résztvevő, 103 talán, 297 meghívva. Mi sem mutatja jobban az óriási érdeklődést, hogy már több héttel a bál előtt, január 25-én elfogytak a jegyek.

Ez persze nem is csoda, hiszen – ahogy a leírás fogalmaz – a Regnum Bál remek alkalom arra, hogy a vizsgaidőszak alatt szinte már rádnőtt mackónadrág és tábori pulcsi helyett elegáns gúnyát ölts, a reklámfeliratos kávésbögrédet pedig egy pohár pezsgőre cseréld.”

Lehetőség arra, hogy regnumiként regnumiakkal érezzük jól magunkat, mindezt csinosan, fiatalon, lelkesen és jókedvűen.

És valóban, volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: kapunyitási pánik (tömegek az ajtóban), nyitótánc, mely alatt a félősebbek a welcome drinkből meríthettek bátorságot, különféle társastáncok, majd koncertek hajnalig. Külön figyelmet érdemel a süti-verseny, melynek győztese Muhari Anna a hihetetlen mértékű hírnév mellett, egy RESZIGET belépőt is nyert. Neki ezúton is gratulálunk!

Nyitótánc
Fotó: Kozma Luca

A jókedvet nehéz egy újságcikkben bizonyítani (aki ott volt, úgyis tudja), ugyanakkor ékesen tanúskodik mellette a talált tárgyak listája: 3 pár női cipő, 1 db konyhai kötény (pöttyös), 1 db fekete férfizakó, 1 db női kardigán (barna), 1 db fehér ing (tulajdonosa láthatóan sokat táncolt), 1 pár fekete zokni és 1 db Hemingway kötet: Az öreg halász és a tenger (személyes kedvencem, mindenkinek ajánlom olvasásra!). (Egyes hiresztelések szerint eltűnt továbbá egy „Görög etika” című könyv is, ezt az információt szerkesztőségünk azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja.) Lehet-e jobb mulatságot elképzelni, mint ahol ezek a tárgyak tűnnek el? Kötve hiszem.

De mégis milyen volt életre kelteni a IV. Regnum Bált? Bárdosy Réka és Kollányi Kata nevetve idézte fel, hogy a szervezés egy ad hoc beszélgetésből indult: egy este elkezdték összegyűjteni egy Word-doksiba, hogy milyen ötleteik lennének, ha nekik kéne megszervezni a bált. Az igény egyébként is megvolt bennük: szerettek volna egy olyan regnumi eseményt, ahol van társastánc, nem csak zenére vonaglás.

Nem összetévesztendő a zenére vonaglással
Fotó: Kozma Luca

Fontos, hogy legyen olyan regnumi esemény, ahol lehet találkozni, beszélgetni, táncolni, együtt bulizni.

Kata hozzátette: „A regnumban sokszor ahhoz vagyunk szokva, hogy a »koszos-túrabakancsos« és »egy hete nem fürödtem« programok a menők, így ritkán van alkalmunk megmutatni, hogy van báli ruhánk, valamint kulturáltan is tudunk együtt ünnepelni.” Bár vannak tanulságok, tette hozzá Réka: például jövőre kétszer ekkora terem kell majd a rengeteg érdeklődő miatt.

Teljesen vállalható banda
Fotó: Kozma Luca

És bár arra a kérdésre, hogy mit üzennének a következő szervezőgárdának, Réka nevetve vágta rá: Hülye vagy!?? Menekülj! Állj inkább cserkésznek!, mégis azt mondta, hogy tulajdonképpen szívesen nekiállna még egyszer megszervezni a bált, bár hozzátette: „mielőtt végleges választ adnék, szeretnék összepakolni az idei után, elszámolni a pénzügyeket stb., de alapvetően igen.” Kata is örömmel vágna bele újra a szervezésbe. Meglátása szerint  nagyon fontos, hogy a szervezők jól együtt tudjanak dolgozni. Ne csak a bál lebegjen a szemük előtt, hanem emberként is legyenek jóban.

Fehér srác nyár
Fotó: Kozma Luca

Úúúristen, kik ezek a lányok?
Fotó: Kozma Luca

Egyszer majd én is ilyen menő leszek
Fotó: Kozma Luca

Ha üzennie kellene valamit a következő szervezőgárdának, azt mondaná: „Soha nem lehet eléggé időben elkezdeni a szervezést, de felesleges aggódni, ha már van helyszín, zene és jófej emberek, nagy baj úgy sem történhet!” És valóban, ezt tapasztalhatta meg mindenki, aki ellátogatott a IV. Regnum Bálra.

Katának és Rékának pedig köszönjük szépen a szervezést és a felejthetetlen estét!

A szervezők
Fotó: Nagy-Bozsoky Márton

(Címlapkép: Kozma Luca)