Hatalmas siker volt az idei Regnum Röpi!
Bár edzett regnuminak tartom magam, hosszú évek küzdése után sem tudtam hozzászokni a szombati korán keléshez. Február tizenegyedikén is hatalmasat küzdöttem, hogy a rövidnek nehezen nevezhető péntek estét követően a sokadik szundi után végre kinyomjam a telefonomon az ébresztőt és felkeljek az ágyamból. Kint dermesztő hideg, a kocsi ablakai befagytak, a kormány hidegségére nem is találok jelzőt, alig bírtam hozzáérni. De elindultam, hiszen életemben először Regnum Röpire igyekeztem. Összeszedtem a csapatom felét és jó hangulatban utaztunk a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tornacsarnokához. Még az ébredési folyamat részeként beszélgettem az öltözőben egy sráccal, akit korábban nem ismertem, de később kiderült, hogy csoportellenfelünk és sokkal ügyesebb nálam…
Aztán filmekbe illő módon vágott mellbe az egész rendezvény hangulata. Az egyik pillanatban még kókadozva sétálok fel a lépcsőn a csarnokhoz, a következőben pedig meg kellett állnom. Beléptem a terem légterébe és egyszerűen nem tudtam befogadni azt a rengeteg ingert, ami egyszerre ért. Hihetetlen sok ember, kis totyogósoktól kezdve gimnazistákon, egyetemistákon és fiatal szülőkön át az éltesebb korosztály is képviseltette magát. Hangos kiabálások és zene, hiszen közben mindhárom pályán párhuzamosan pikánsabbnál pikánsabb csoportmérkőzéseket vívtak egymással a csapatok. A lelátó tömve hozzám hasonlóan még ébredező emberekkel, első meccsük után lihegő játékosokkal és lelkes szurkolókkal. A regnumi focibajnokságok állandó résztvevője vagyok legalább négy-öt éve, de ezt az atmoszférát korábban nem tapasztaltam. Mondhatnám, hogy ott nincs zárt tér, emiatt nem marad meg a hang vagy hogy korábbi szervezőként nem volt lehetőségem megélni a pillanatot. Még az is lehet, hogy mindkettőben van némi igazság, de ez a hangulat teljesen más volt. Talán elviseli a büszkeségem, ha leírom, jobb is. Az egész jelenségből áradt a lelkesedés, izgatottság, szeretet és boldogság.
Nem lehet túl korán kezdeni
Fotó: Andrónyi Tamás
Az esemény lebonyolítása flottul ment. A döntőket leszámítva minden mérkőzés kettő darab tizenöt pontos szettből állt, a csapatokban pedig legalább két lánynak mindig pályán kellett lennie. A tizennyolc éven aluliak közül hat együttes jött össze az ifi bajnokságba, míg a felnőttek tizenhat alakulatát négy darab négyfős csoportba osztották a szervezők.
Apropó szervezők, nem mehetek el szó nélkül Andrónyi Tamás, Andrónyi-Jelli Klára és Forrai Enikő munkája mellett, akik már másodjára tették lehetővé ezt az egész napos élményt a résztvevők számára; mindent tökéletesen előkészítettek, vezették az eredményeket, meccseket fújtak, válaszoltak millió-egy – darab, nem féle – kérdésre, de még az ingyenes zsíros kenyereket is kenték. “Nagyon sok embert, fiatalokat és idősebb senior tagokat egyaránt meg tudunk ezzel az eseménnyel szólítani, illetve a saját junior csapatomon láttam, hogy nem találkoznak másokkal, ez a bajnokság pedig remek lehetőség erre is” – mondta Enikő.
“Nyilván eljárunk csapatra, táborba, ez pedig egy sokkal lazább, remek hangulatú együttlét, szintén a Regnumon belül – folytatta Klári. – Úgy vagyunk a hasonló regnumi eseményekkel, hogy szeretnénk visszaadni valamit abból, amit mi is kaptunk az elmúlt években, és látjuk, hogy szeretik a gyerekek és a felnőttek is, eljönnek és élvezik az egészet.”
És hogy miben tér el egyéb regnumi sporteseményektől? “Nincs akkora különbség a fiúk meg a lányok teljesítménye között. – mondta Tomi. – Természetesen nem ugyanaz a sport, így ha nem is teljesen, de más közeget szólítunk meg.”
“Jó érzés volt, hogy sokan segítettek, de szervezőként azért rendkívül kimerítő az egész, például nincs igazán lehetőségünk rég nem látott ismerősökkel beszélgetni” – zárta a hármas gondolatait Enikő. Ezúton is nagyon köszönjük a munkátokat!
Való igaz, amilyen ütemben pörögtek a különösen éles összecsapások, tényleg nem sok ideje volt még egy átlagos résztvevőnek sem hosszasan beszélgetni másokkal. A játék színvonalára nem érkezhet panasz, sőt, folyamatos fejlődés volt megfigyelhető, ahogy haladtunk időben előre és egyre jobban belejött mindenki.
Mikor és kivel játszunk legközelebb?
Fotó: Andrónyi Tamás
A fiataloknál végül a Sarki Lajhárok zártak a dobogó legalsó fokán, a döntőt pedig a zöld mezben remekül vitézkedő Konczolók csapata 2:0 arányban nyerte a Bülbül ellen – ekkor már huszonöt pontig játszottak a felek.
A felnőtt kiírásban a Kedd 19 együttese lett a harmadik, a fináléban pedig szintén 2–0-ás végeredmény született: az ex-Exodus diadalmaskodott a Krokodilok ellen egy végletekig kiélezett összecsapás során – mindkét szettben húsz pont felé jutott az ezüstérmes nagykovácsi alakulat.
A bajnokság után a kissé talán elfogult véleményem szerint a döntő MVP-jét, Manninger Marcellt kérdeztem. “A finálénak úgy álltam neki, hogy biztosan fogok cserét kérni – ez mégsem sikerült. Benne voltam a flow-ban és végig a pályán maradtam. Az utóbbi időszakban szerencsésnek mondhatom magam, hiszen ahol elindultam, döntőbe került a csapat: a ‘22-es Regnum Focit megnyertük, a métán másodikak lettünk, most pedig a ‘23-as röpin miénk a dicsőség, a kupa, a labda meg a csoki. Egyébként a kosárlabda az én igazi sportom, nagyon várom már a májusi bajnokságot – ha azt is megnyerjük, visszavonulok…” – válaszolta Mani.
Hiába talán magától értetődő egy regnumi program végén, jó érzés volt megtapasztalni, hogy a díjátadó után sokan ott maradtak segíteni rendbe tenni a helyszínt, ezzel könnyítve a szervezők munkáját. Ekkor azonban realizáltam, hogy alig másfél órám van lezuhanyozni, hazajutni, enni, kipihenni a meccsek fáradalmait, majd szépen kicsípni magamat, hiszen nem sokkal később kezdődött a Regnum Bál… (amiről nemsokára szintén beszámolunk)
Összességében az egész nap varázslatos volt, határozottan megérte megvívnom reggel a háborút az ébresztővel és önmagammal.
Díjkiosztó utáni csoportkép a dobogósokkal
Fotó: Andrónyi Tamás
(Címlapkép: Andrónyi Tamás)
