Skip to main content

Idén került harmadszor megrendezésre a Remetei Regnum Marianum lassan már hagyománynak nevezhető programja, az „RRM Tavasz”.

Ilyenkor, tavaszonként egy egész hétvége arról szól, hogy a remetei regnum közösségének tagjai jobban megismerjék egymást, és idén készültünk a 2024-es RRM Nagy Táborra is.

Ebben az évben a ,,Velencei Karneválon” vehettünk részt. Április 21-én, péntek este a program még csak a nagyoknak indult be (gimis csapatok+vezetők) egy nagyon izgalmas casino- és beszélgető-esttel. Szombaton reggel pedig egészen a piciktől kezdve a nagyokig, közösen levonatoztunk Velencébe (a Velencei-tóhoz), ahol kezdetét is vette a Karnevál. Itt vegyes csapatokban délelőtt a sport terén küzdhettünk meg egymással, jobbnál-jobb játékokban, mint a keksz-evő verseny, zoknidobálós, liszt-továbbadós és zászlólopós.

Délután a 3 korosztálynak külön programja volt.

Az alsós korosztály egy karneváli trophy-n vett részt, a felsősöknek a verbális bullying témában volt színjátszós programjuk, a gimis korosztálynak pedig egy kerekasztal beszélgetés volt az együttmaradás, csapatok fúziója témában.

A vacsorát egy nagyon szép, elmélyülős, imás blokk követte, ahol egy-egy a Jóistenről elhangzott tulajdonságot mindenki a saját lapján olyan színnel jelenített meg, ami neki azt jelképezte.

Esti ima
Fotó: Csomortányi Marci

A nap fénypontja pedig az esti karneváli tábortűz volt, ahol minden csapat bemutatott egy kis performance-t. Láthattunk hasbeszélőket, akrobatákat, kötéltáncosokat és még sok izgalmas produkciót.

Are you ready?
Fotó: Csomortányi Marci

Vasárnap délelőtt a vezetők és vezetettek vérre menő harca következett. Megkérdeztük Bódy Istit, hogy ő mihez is tudná hasonlítani ezt:

„Ez a kidobós az összes gyerek ellen olyan, mint amikor bowlingozol, csak itt az a cél, hogy egy dobással minél több gyereket eltalálj!”

Fociban és röpiben is megmérettek a vezetők és vezetettek, vegyes eredményekkel.

Olyan, mint a bowling
Fotó: Schmutzer Áron

Karnevál szerkó
Fotó: Csomortányi Marci

Dél körül a szülők is megérkeztek, és együtt közösen, mint egy nagy család vettünk részt a szentmisén Hofher József jezsuita atyával. Ez a mise az egészen piciket is megérintette, mivel az atya a mise állandó részeit a saját szavaival mondta, így megértették, hogy ezek mit is jelentenek. „Végre volt valaki, aki ezt lefordította nekünk!”

A hétvégéről mindenki nagyon fáradtan, ám annál több élménnyel tért haza.

Az egyik legnépesebb Helyi Regnum
Fotó: Csomortányi Marci