A tavaszi regnumi sportesemények sorában május 13-án – hosszú kihagyás után az első – Regnum Kosár következett.
Az idei év és a megújult Regnum Kosár mottója: Point for God! Az esemény a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tornacsarnokában került megrendezésre, amely néhány szemfüles résztvevő szerint gyanúsan hasonlít a Pannonhalmi Bencés Gimnázium sportcsarnokára – ez minden bizonnyal a véletlen műve.
Kilenc csapat küzdött egymással reggel nyolctól egészen a délutánba nyúló versenyen. Már a helyszínre való bejutás is kalandosan alakult, ugyanis – hétvége lévén – a két portás (az iskolai és a tornacsarnoké) egymáshoz küldözgették az elsőként helyszínre érkező csapatokat. Maga a verseny így kis csúszással rajtolt. A kilenc csapat először félpályányi területen keresztben játszva négy fős csapatokban – legalább egy hölgy résztvevővel – mérte össze erejét.
A szervezői brigád (Zágoni Peti, Beke Áron, Horváth „Cuki” Kristóf, Edelényi Márk – Seregélyek és Kisgergely Levó, Horváth Ágó – Rigók) egyik tagja, Peti a következőket mondta:
„Igazi élmény volt hosszú idő után újra megszervezni a Regnum kosarat. Többen voltunk szervezők, így ezzel a résszel nem volt gond. Nagyjából mindent sikerült megoldani; persze, első ilyen szervezésünk volt, így voltak nehézségek, például a pálya méretének kérdése, de a hallottakból és látottakból kiindulva ez végül mindenkinek megfelelt.”
Röpima a Kosáron?
Fotó: Beke Áron
A csapatok a csoportkör után kieséses rendszerben folytatták a játékot. Ez már teljes pályán ötfős csapatokban zajlott, ide csak a legjobb négy alakulat kvalifikálta magát. Ezek név szerint a Tini Ninja Harci Teknősök, a Fodor Federation Team, a Sólyom All-Stars és az In Aeternum Hangony csapatai voltak. Az elődöntőkből végül a komoly fizikai és játéktudásbeli előnnyel rendelkező Sólyom All-Stars jutott tovább a becsületesen küzdő Fodor Federation Team ellenében, illetve az In Aeternum Hangony búcsúztatta a Tini Ninja Harci Teknősök eddigre már igencsak leharcolt állapotba került csapatát (a szervezőkből verbuválódott csapat a minimálisan nevezhető öt játékossal játszotta végig a tornát, innen is gratulálunk nekik).
Ez a csarnok tényleg olyan, mint a pannonhalmi
Fotó: Beke Áron
A döntő a sokak által várt párosítást hozta: az NB II-es játékosokat is felvonultató Sólyom All-Stars nézett szembe a gyermekkoruk óta együtt játszó, rendkívül összeszokott és egységes In Aeternum Hangony csapatával. Végül a Sólyom All-Stars győzedelmeskedett. Az In Aeternum Hangony egy ideig még képes volt tartani a lépést ellenfelével, de a mérkőzés végére kijött a két csapat közötti különbség és a profizmus győzedelmeskedett. Az ezüstérmes In Aeternum Hangony játékosa, Kállay Benedek így értékelte a napot:
„Az elmúlt években mindig azt beszéltük, hogy jó lenne végre egy Regnum Kosár bajnokságot összehozni. Szerencsére a csabai (piliscsabai, PRM-be járó – a szerk.) srácok megelőztek és összehoztak egy nagyszerű tornát, amiért nagyon hálásak vagyunk. Nagy izgalommal készültünk a tornára, csapatunk már a Regnum Kosár kihirdetése előtt megalakult, kifejezetten erre az eseményre. A torna nagyon jó hangulatú és színvonalú volt, szerintem minden résztvevő élvezte. Csapatommal a döntőig sikerült menetelnünk, ahol végül alulmaradtunk egy tapasztaltabb csapat ellen.”
Hihetetlen a hasonlóság, tényleg mintha Pannonhalmán lennénk
Fotó: Beke Áron
A Galamb ezúton is gratulál a győzteseknek és mindenkinek, aki eljött és játszott! A szervezőknek pedig köszönet munkájukért!
A 2023-as Regnum Kosár annyira jól sikerült, hogy többekben is felmerült, talán gyakrabban is össze lehetne hozni ilyesmit.
„A döntőbeli vereségünk ellenére jó érzéssel tekintünk vissza az eseményre, akár kéthetente is szívesen játszanánk ilyen körülmények között. Már most várjuk a jövő évi Regnum Kosarat. Addig is mindenkinek jó gyakorlást kívánok!”
– zárta gondolatait Kállay Benedek a Regnum Kosár végén. Ki tudja, talán a jövőben gyakrabban is hallhatjuk a „Fault volt!” kiáltást egymás szájából? Mindenesetre legközelebb 2024-ben biztosan lesz Regnum Kosár, addig is: Point for God!
(Címlapkép: Beke Áron)