Skip to main content

Újra van Galamb!

Megpróbáljuk továbbvinni a Varga Péter által oly sokáig képviselt értékeket és kicsit modernebb köntösbe öltöztetni.

 

Rengeteg ötlettel és nagy tervekkel vállaltam a Galamb szerkesztését. Hatalmas lehetőséget láttam arra, hogy eszköz lehet a fejlődésben, hogy országos szinten is még jobb közösséggé tudjunk válni.

Pilisiként felnőtt voltam már, amikor először egyáltalán megtapasztaltam a nagyregnum létezését. Lenyűgözött és lenyűgöz azóta is. Megdöbbentő az a mértékű jóság, szeretet, nyitottság és energia, ami a regnumiakban van. Nem tudom, miként látnám mindezt, ha benne nevelkedtem volna – valószínűleg hasonlóan –, de így biztosan ez a véleményem. Aztán szépen lassan bekerültem a körforgásba, sok embert megismertem, eseményeken vettem részt és a folyamatos felfedezés közben elkezdett megfogalmazódni bennem egy gondolat: minél több mindennel és mindenkivel találkoztam, minél többet tudtam meg a Regnum működéséről, annál kevésbé éreztem magam valójában tájékozottnak. A saját mikroközösségeimen túl egyszerűen nem tudtam, hogy mégis mi és hogyan történik. Egyrészt kíváncsi emberként ez nem hagyott nyugodni, másrészt zavart, hogy nem ismerem teljesen azt a közösséget, amihez tartozom, ami az entitásom egyik fundamentális részét képezi.

Később találkoztam a Galambbal, egy komoly múlttal rendelkező, nívós és ismert lappal. Elképesztően hálásak lehetünk Varga Péternek, hogy milyen sok éven keresztül mennyi mindent megtett ezért az újságért! Amikor néhány hónappal ezelőtt kezdett körvonalazódni, hogy esetleg átvehetem tőle a stafétát, eszembe jutott, talán mások is hozzám hasonlóan kíváncsiak, szívesen olvasnának minél többet a regnum minden szintjéről. A mai világban ezt nehéz csak offline módon elképzelni. Éppen ezért hoztuk létre a galamb.online-t, hogy folyamatosan és minél többen tudjunk közelebb kerülni egymáshoz. Természetesen a nyomtatott verziót nem dobjuk el, időről-időre megjelennek majd új számok.

Nem kis feladat ekkora plénum előtt megpróbálni teljesíteni ezt az igényt. Sőt, komoly felelősség is. De örömmel vállalom, vállaljuk. Ha továbbvisszük a Galamb eddigi szellemiségét és a regnumi értékeket, őszintén bízom benne, hozzá tudunk járulni a regnumiak még szorosabb egymáshoz való kapcsolódásához, hogy erősebb legyen a háló, ami megtartja a vezetett gyerekeinket, fiataljainkat.

A szűk stábot az induláskor Láng Gyurival és Horváth Fannival hárman alkotjuk. Igyekszünk minél magasabb színvonalon és minél színesebben tájékoztatni Titeket, kedves Olvasókat a lehető legtöbb regnumi történésről. Kérjük osszátok meg Ti is a közvetlen környezetetekben mindezt, hogy minél több emberhez eljusson!

Kerüljünk közelebb egymáshoz!

(Címlapkép forrása: audubon.org)