“A szabályok azért vannak, hogy a közösség éljen, működjön”

Több mint 50 éve a Regnumhoz tartozol – ez szinte felfoghatatlanul hosszú idő. Mi jut eszedbe, ha igazán belegondolsz ebbe?

Budakalászról az orgonálásnak köszönhetően ismertem Soma atyát, aki miután először szabadult a börtönből, felkeresett és megkérdezte, nincs-e kedvem egy közösséghez tartozni – előtte azért egyeztetett édesapámmal, hiszen mindez akkoriban nem volt kockázatmentes. Fél évig jártam Kőbányára, utána pedig átkerültem Hagemann Frigyes atya csapatába. A Regnum volt az életem, mindig is ezt csináltam – még jelenleg is havonta összejárunk a népemmel. Jóllehet, érettségi után csatlakoztam, de

ez a természetes közegem, amiben élek.

Hogy nézett ki akkoriban az egész Regnum?

Egy az egyben olyan volt, mint most a pilisi helyiregnum. Amikor eljárok a PRM harmadik szombati miséire, úgy érzem magam, mint régen: szűk kétszáz ember, mindenki ismer mindenkit.

Kérlek, mesélj kicsit a vezetői múltadról!

Első csapatom a Kalásziak voltak, öt-hat fiú Budakalászról. Miután bebörtönözték Somát, szegény srácok magukra maradtak. Békásmegyeren éltünk akkoriban és krumplikapálás közben gondolkoztam el, hogy mégsem kellene őket egyedül hagyni. Végül egy esti mise után mentem oda a Paterhoz, László Gábor atyához azzal, hogy itt vannak ezek a fiúk, úgy érzem, kellene valamit kezdeni velük, de nem vagyok képzett vezető. Ő biztatott, hogy vágjak bele. Utána kezdtem velük foglalkozni. Második csapatom egy jól sikerült börzsönyi nyaralás, kirándulás után alakult. Ahogy híre ment, egyre többen jelentkeztek, így született a Kispulykák népe. Később több olyan Patkolót végzett fiatalból alakult a Phantom, akiknek nem volt közössége – a harmadik csapatom. 48 éves koromban pedig a Kispulykák és a Fantomosok gyermekeiből alakult a negyedik, a Galambok. Ez már könnyebben ment. A gyerekek bármit meséltek otthon, például hogy be kell adni a közösbe a kaját, a szülők nem akadtak fenn, tudták mik a szabályok. Egy kirándulás közben  az egyik kissrác megkérdezte, hogy mikor eszünk. Erre kicsit meghúztam a fülét, mire a homlokára csapott:

“Jaj, tényleg! Anyu mondta, hogy nem szereted ezeket a kérdéseket.”

Illetve még a pilisi regnumoid idején vezettem néhány évig a Fiókákat.

Fotó: Láng Gyuri

Ki volt számodra Emődi László atya?

Például ő szervezte meg először, mikor a kommunisták elvették a Damjanich utcai házat, hogy családoknál találkozzanak a csapatok. Ő mentette meg a Regnumot. Zseniális memóriával bírt, előfordult, hogy meghallgatta a félórás Esti Krónikát a rádióban, majd egyből visszamondta. A börtönben is így mesélt egész könyveket a rabtársainak. De még a legelevenebb gyerekeket is hihetetlen hatékonyan le tudta kötni a meséivel – hetente járt hozzánk csapatra, a Kispulykákhoz. Sok mindent csináltunk együtt. Élete vége felé, mikor gyengült, mondta: “A feladatok egyre nehezebbek, gyertek, segítsetek!” Igyekeztünk.

Az nem kifejezés, rengeteg mindenhez volt közöd a Regnum fejlődése során; például segítettél az első rétegtábor megvalósításában is, igaz?

Alighanem. Akkoriban alakultak az első rétegek, mikor bekerültem a Házi Gyűlésbe. Nem emlékszem tökéletesen, de könnyen előfordulhat, hogy én csináltam először. Ami biztos, hogy Daruval, Darvas Lászlóval – aki az egyetlen igaz, jó barátom volt, Isten nyugosztalja! Olyan kár, hogy meghalt… – együtt ketten találtuk ki a regnum majális mai formáját. Előfordult nem egyszer, hogy összedugtuk a fejünket és ötleteltünk. Így született – a Házigyűlés felkérése alapján – a Patkoló kódexének formája is egy börzsönyi hétvégén.

Fotó: Láng Gyuri

Mi volt az alapötlet, a cél a Patkoló kapcsán?

Aki elvégezte, az vezethetett a Regnumban. Márpedig aki önállóan vezet egy népet, annak felelősségteljesnek is kell lennie. Erre készítettük fel a résztvevőket. Ahogy elkezdtünk létszámban bővülni, egyre több vezetőre volt szükségünk. 1982-ben a harminc fiatalból húszan futottak be és másfél évvel később tizennégyen ki. A második évfolyamot leszámítva mindig ez volt az arány: a jelentkezők nagyjából kétharmada került be.

A felvételi kérdésekre legalább 80%-ban kellett helyesen válaszolni, kivéve azoknak, akiket ismertem; nekik kedvezménnyel minimum 85%-ban.

Egyébként az évfolyamok elnevezése véletlen alakult ki: különböző színű volt a füzeteim borítója, amiben az első két társaság adatait és a képzésükhöz szükséges dolgokat vezettem. Na, így születtek a lilák meg a pirosak – ezt követően mindig más színű füzetet vettem. Ezek máig megjelennek a Regnumban. A Patkolóban tavaly kristályok neveit kezdték el adni; az első az ametiszt lett, ami ugye lila. A Műhelyen pedig néhány éve gyümölcsneveket használnak – első a szintén lila áfonya volt.

Híresen szigorú a mindenkori Patkoló kódexe.

Ha a szabályok elkezdenek fellazulni, megeszi a fene az egészet. Nem beszélve arról, mekkora kiszúrás lenne a korábban végzettekkel – vagy éppen nem végzettekkel. A kisebb csapatok életében sem azért kell ezeket betartani, mert a vezető okos és kitalál mindenfélét.

Fotó: Láng Gyuri

Ezenfelül ha nem tartjuk be a szabályokat, azokból csinálunk hülyéket, akik viszont igen, akik küzdenek, tanulnak.

Meddig vitted a Patkolót?

Nem olyan sokáig, húsz évig.

Később létrejött a Hajszoló, egy országos ifjúsági vezetőképző. Regnumiak közül többen elmentünk az első megbeszélésre és végül regnumiak vitték az első évfolyamokat. Azonban az évek során egyre kevesebben érdeklődtek, így végül az egész elhalt.

Ha jól tudom, Ötök tag is voltál.

Igen, két ciklusban. Akkoriban Házfőnök és Ifjúsági tiszt volt a két fix pozíció, de összesen öten voltunk – két atya és három civil. Ezenkívül szerintem körülbelül öt húzóember kell a Regnumban, az mindig elég. A többi csinálja a dolgát.

A Tételeink és Jellemző Törekvéseinkhez is volt közöd.

Laci bácsi nagy művét, a Vonásainkat többször is elolvastam, és egy nyári Házi Gyűlésen cetlikre kijegyzeteltem a főbb állításokat. Kiraktuk ott a falra, csoportokban megbeszéltük és végül összefésültük jelenlegi állapotába.

Fotó: Láng Gyuri

Te vagy a Galamb alapítója és nagyon sokáig voltál főszerkesztője, mindenese. Hogyan alakult ez a fejezete az életednek?

Régen valamelyik lánycsapat csinált már egy újságot a Regnumon belül, de végül nem lett folytatása, mert abban az időben írásos lenyomatként veszélyesnek számított. Innen jött az ötlet, és

Laci bácsi vezércikkével 1988 októberében megjelent az első Galamb.

Ez egy régi, használt név a Regnumban, ezért választottam – a csapatom később alakult. Kezdetben sima írógéppel dolgoztunk, aztán összeragasztgattuk az oldalakat. A Kispulykákat vezettem akkoriban, velük csináltunk szinte mindent. Több állandó rovat volt, például film- és könyvajánlók, rejtvények vagy a Szárnybontogatás, aminek keretein belül a fiatalok írtak. Adott volt, hogy ki mivel tudott hozzájárulni.

Fotó: Láng Gyuri

Hány példányt nyomtattatok induláskor?

Huszonötöt vagy harmincat.

Később mennyi volt a legtöbb?

Ötszáz körül. Természetesen már nyomdánál.

1988 és 2022 között végig te voltál a főszerkesztő?

Nem, mások is. Például Ugron Zoltán és Török Péter – mindketten Kispulykák. Életemben nem dolgoztam annyit, mint a Zászlónknál és egyszerűen nem volt időm mellette a Galambra, de később – jobb híján – újra átvettem.

Fotó: Láng Gyuri

Valószínűleg fiatal korom az oka, hogy nem sokat tudok a Spielhózniról, kérlek, mesélj róla!

1972-ben többen egy fiataloknak szóló előadás-sorozatot kezdtek el szervezni a Darvasékhoz; például Beton is beszélt a hivatásról, engem pedig felkértek, hogy tartsak előadást “A házasság belülről” címmel. Egy évvel az esküvőnk után már nagyon rutinos voltam… De meséltem ezt-azt, poénkodtam is kicsit. Az egyik első ilyen alkalommal két előadás közötti szünetben a fiatalok olvastak egy könyvet, és pont azon a részen nevetett fel hangosan mindenki, amikor az egyik szereplő, egy nagynéni felvette a spielhosen-t – pedig először nem tudta senki, pontosan mit jelent a szó. De egyrészt megtetszett, másrészt akkoriban nem lehetett még telefonon keresztül megbeszélni, hogy hova igyekszik az ember, ezért elkezdtünk Spielhózniként hivatkozni ezekre az előadásokra. Tudtuk, hogy lehallgatnak – de ennek volt ám előnye is! Mikor Békásmegyerről átköltöztünk a családommal Kaszásdűlőre, az első drótot alig húzták be, már volt telefonom, míg mások öt éveket vártak rá. Én tudtam telefonálni, ők tudták hallgatni, mindenkinek jó volt. Tehát innen a név. Ezután egyre többször hívtak az egész Kárpát-medencébe Spielhóznit tartani, szóval összeállítottam egy tematikát. Legalább százezer ember biztosan hallotta, és később több képzésben (pl. Tás-suli), oktatásban (pl. hittanórákon) is felhasználták, hivatkoztak rá. Végül egy könyv is született a témában, amiben kvázi rögzítettem az előadásaimat.

Fotó: Láng Gyuri

Miben találtad meg a motivációdat erre a rengeteg feladatra?

Ez a hivatásom. Meg Laci bácsi mondta, hogy csinálni kell, úgyhogy csinálni kellett. Gimnázium után szakbiológusnak, genetikusnak készültem, húszból tizenkilenc pontom lett a felvételin, minden jól alakult. Utána azonban kaptam egy levelet, amiben az állt, “a Bizottság megállapította, hogy Ön a biológus szakkal szemben támasztott fokozottabb világnézeti követelményeknek nem tud eleget tenni.” Egyházi iskolában végzettek közül sokan jártunk így. Végül pótfelvételin automatika szakra jelentkeztem egy pannonhalmi évfolyamtársammal. Keveset értettünk abból, amit tanultunk, de nagyon jókat sakkoztunk fejben az órákon. Később egy alkalommal, amikor a Kispulykákkal a Hideg-hegyre kirándultunk, elképesztő meleg volt. Szokás szerint csak a csúcson ittunk volna, de mikor odaértünk a Bismarck-forráshoz, mondtam a gyerekeknek, hogy a névadótól származik a mondás, miszerint csak az ökör következetes. Így tehát ittunk. Máig emlékszem, ahogy utána  kaptattunk felfelé és bevillant; 

Az egész regnumi munkám ilyen volt, Jóisten megmondta, hogy csináljam, hát csináltam. Éreztem, nem véletlenül vagyok ott, ahol. Úgy látszik ez fontosabb, minthogy kitaláljak valami génmódosítást vagy bármit – arra van elég ember.

Hogyan viselte a családod a hatalmas mértékű elköteleződésedet a Regnum irányába?

Miután Mari 1967-ben kinézett magának a húsvéti locsolóbálban, többé nem engedett el. Az az igazság, ha nem ő lenne a feleségem – immár ötvenegy éve –, nem tudtam volna mindezt végigcsinálni. Nagyon támogató és segítőkész volt. Például csütörtökönként tartottuk még a békásmegyeri lakásunkban a Spicc-klubot, és gyakran előfordult, hogy az utolsó hév utánig tartott az este. Ilyenkor Marinak csak egy kérése volt: a nagyszobában – ami egyben a hitvesi hálószoba volt – úgy feküdjenek hálózsákban a földön a fiúk, hogy hagyjanak neki egy kis folyosót az ágytól az ajtóig, hogy reggel ki tudjon menni a konyhába elkészíteni mindenkinek a kakaóját vagy kávéját… Néha biztosan nehéz volt neki, de egyetértett azzal, amit csináltam.

Fotó: Láng Gyuri

Megközelítőleg sem tudom felsorolni, mennyi mindent tettél a Regnumért az eddig átbeszélteken kívül, mégis azt kérdezem, mire vagy a legbüszkébb ezek közül?

A főművem mindenképpen a Patkoló; ahogyan kitaláltuk és magvalósítottuk Daruval. Jó érzés, hogy a majális is megy, örülök, hogy a Galambot is tudtam vinni. Voltam Év Embere és kaptam Pro Regno Mariano díjat a Regnumon belül, de kaptam Pro Ecclesia Hungariae díjat is – Beton biztosan kavart valamit a püspöki karban. Mikor megláttam, hogy korábban a Lénárd Ödön is megkapta a díjat, mondtam, hogy na ne szórakozzunk! Hogy lehetnék én Lénárd Ödönnel egy kalapban akárhol is? Korábban Daru is megkapta a halálos ágyán. De nem ezekre a díjak jelentik az igazi elismerést, hanem az, hogy amit elkezdtem, folytatódik.